Ma hajnalban láttam a DareDevil 2. szezonjának záróepizódját és a Netflix megint mocskos
nagy sallert adott mindegyik
képregénysorozatnak, még úgy is, hogy az évad második fele
határozottan gyengébbre sikeredett, mint az eleje. Parádé volt az első 7-8 rész, letisztult történetvezetéssel, érdekes
karakterek közti dinamikával, gondosan megírt párbeszédekkel, gyönyörű operatőri munkával és
egy abszolút nem nyálas szerelmi szállal.
Mellékkarakterek...
A
Megtorló
(tudom, hogy The Punisher, csak én magyarul olvastam Pókembert még
a '90-es évek közepén) alapjában véve egy gagyi, klisékre
alapuló karakter lenne. Egy arc, akinek nincsenek képességei, csak
egy halom csúzlija és nagyon haragszik a szervezett bűnözésre és
a halotti leveleket golyóval írja kutya helyett disznóbőrre. Még
a háttértörténete is klisés, megölték a családját, ahogy
Dolph Lundgren óta mindenkinek és ezért zabos. Ehhez képest
kapunk egy (gyakran szó szerint) őrlődő karaktert, akiben tombol
a keserűség és megbánás és akiben olyan erő van, amiért a fél
X-Men ölni
tudna. Hihetetlen milyen mélység van a karakterben, a
temetős jelenet (E04 vége) a szezon egyik
csúcspontja. A
Van Helsing óta tartok egy zsilettet a klaviatúra alatt, hogy
csuklónál legyen, ha valamelyik karakter elkezd nyavajogni, de ez a
csávó úgy nyavajog, hogy nem nyavajog. Jó lett na.
Foggyval óriásit fordul a világ az évad
felénél. Ő végig a Megtorló ellen beszél, ő tűnik a
legkevésbé rugalmasnak a témában, aztán amikor Matt lekési a
nyitóbeszédet, amit végül ő tart meg,
jól láthatóan meginog és átértékel.
Ügyes, jól megírt jelenet, nagyon
tetszett.
Karen
ebben a szezonban kinövi a szerencsétlenkedést és karakán csaj
lesz belőle, akit nagyon tisztelsz a kitartásáért és
elszántságáért, amivel kutatni képes, elismeréssel adózol a
szellemi képességeinek és elcseppented a nyálad, amikor feszes
szoknyában sasszézik be a fantáziádba.
Wilson
Fisk kapott vagy 3-4 jelenetet, ugyanaz
a főgeci aki volt, de megkapta a teljes évad (szerintem)
legerősebb 3 percét (E10 Mattel az asztal
két végén). Egy
úr a rácsoshotelben is úr, ugyebár.
Elektra karaktere a képregényben egy kétségbeesett karakter, aki a közelharcban nyújtott teljesítményével és a hihetetlen külsejével palástolja a senkihez sem tartozás miatt érzett önbizalomhiányát. Szerintem ezt tökéletesen hozza vissza a sorozat, pont annyit és úgy kapunk, amennyit kell.
és
Matt..
A
Matten végbement személyiségfejlődést, a két nőhöz fűződő
és egymástól gyökeresen különböző viszonyon keresztül
mutatja be a forgatókönyvíró, amihez
adódik jó pár flashback, amelyek sokat
dobnak az élményen (és a megértésen).
És mégvalami. A
rendező ebben a sorozatban nemcsak rendet csinál, hanem idősporló
és mégis elegáns közlési módokat használ arra, hogy
megértessen veled ezt-azt. Ha például azon csodálkozol, hogy az
egyébként kőkemény bunyójelenetek alatt, miért nem kap Matt
olyan brusztflekket, hogy egész nap nehezen lélegzik (Karinthy után
szabadon), akkor ez bizony a jelmeznek köszönhető és ezt úgy
adja a tudtodra, hogy Melvin megütögeti Matten a jelmezt (E13 elején, amikor megkapja az ikonikus Billy's Club-ot) és a hangon
hallod, hogy a ruha elég
masszív anyagból készült (mondjuk egy merevedés fájdalmas lehet
benne :D ).
Visszatérve a közlési módokra ez olyan, mint amikor a Tinker,
Tailor, Soldier, Spy-ban Smiley kiengedi a legyet az autóból. Fél
pillanat alatt megérted, amit egy párbeszéd nem tudna
megmutatni.
Matt
sem a kifejezett fényes páncélú lovag ebben az évadban, ő is esendő, hülye
döntéseket hoz, makacskodik, hús-vér szereplő és nem egy
félisten.
Az tetszik a legjobban a
Daredevilben, hogy végre képernyőn is látom a kedvenc
comic-írómnak az elképzeléseit. Amíg Chris Clermont írta az
X-ment, addig a ,,mutánsok'' hús-vér szereplők voltak, akik
állandóan szoptak. Gyerekként mindenki azt hiszi,
hogy aki tud repülni, vagy nagyon erős, annak az életében nincs
semmilyen probléma, Clermont történetei viszont épp arról
szóltak, hogy mindenkinek megvannak a maga démonai, az emberek
közti különbség pedig éppen abban rejlik, hogy miként számolnak
le velük. Annyira jó látni, hogy az Avengers-féle (kétségtelenül
látványos, de) agyatlan csihi-puhi helyett igenis tisztességesen
meg lehet írni a karaktereket, gyökeresen más dinamikát lehet
adni a szereplők közti viszonyoknak és hogy egy szuperhős(ök)ről
szóló filmben lehet szürkében gondolkodni fekete-fehér helyett.
Noir sorozathoz, noir harcjelenet
dukál és ezt meg is kapjuk böcsülettel, a szűk helyen történő
bunyók tökéletesek, nagyon szépen dolgoznak az operatőrök, a koreogréfiák is jók, de
a legjobb a csatornás jelenet, amelyik tényleg a ,,karfamarkolós''
kategória, gyönyörű színekkel és kiváló ötletekkel. Hogy
megközelítik-e a csörték, a minden idők
legjobb bunyójait felvonultató Banshee csatáit? Ez ízlés
kérdése, szerintem igen.
(Persze
lenne még miről írni, de nem akarom elhúzni, mert a végén
20,000 karakteres lesz ez a szösszenet és az nem túl olvasóbarát. )
Nyolcast
adok ennek a szezonnak, lehetett volna több is de 13 negyvenperces
részbe sűrítették bele Punishert, Elektrát és a Kezet is. Ha
másfél órás Sherlock-részek lennének talán bele is fért
volna, így viszont a ráérős mesélésből rámenős lett, és ez a minőség rovására ment.
Mit jelent ez a nyolcas?
Jelenleg 7 képregénysorozat
fut legjobb tudomásom szerint: Arrow, Flash, Gotham, Legends of
Tomorrow, Marvel's Agents of Shield, Jessica Jones és Daredevil.
Az
üres estéken inkább igyál Domestost, mint hogy Arrowt, vagy
Flasht nézz, mindkettő minősíthetetlen és röhejes. Nézhetetlen,
buta, gagyi fércmunkák kettest érnek húszas skálán. A
Green Arrow egy egész jó karakter lehetne, de a 2. évad közepén
már szőke csöcsök verekedtek mellette magassarkúban
és onnan teljesen komolyanvehetetlen az egész. Engem a
,,harcjelenetek'' cici-fesztje mindig egy jól sikerült licis
álarcosbálra emlékeztettek, ahol összebunyóznak a jócsajok.
A féltett kamaszálmok, oly nagy csodák (Rómeó és Júlia musical
után szabadon XD ) :D
A
Gotham erős hármas, van benne 1-2 nagyon
jó jelenet, ha elvakult képregényfan vagy és kezed-lábad
összetörted a téli sítáborban üsse kavics bámuljad, de halkan,
mert ha a szomszéd meghallja akkor elzárja a fűtésed.
A
Legends of Tomorrow gyakorlatilag egy fapados Avengers, nincs benne
mélység, nem is vicces,
de legalább a karakterek is érdektelenek (és nagyon hülyék. A Scorpionban van még ilyen, hogy Neked hamarabb eszedbe jut a megoldás, mint a ,,zsenik'' csapatának.). Ha komolyan rágyúrnak az
írók a forgatókönyvre, lehet ez még középszar is egyszer.
A
Marvel's Agents of Shield nevében nem véletlenül van benne a
Marvel. Nagyon kell az oda, másképp nem lehet eladni. Tévétörténeti
mélypontokba képes süllyedni, valahol Jockey kacagása és a
Vámpírnaplók között van, Isten is 2.5-nek teremtette.
A
Jessica Jones Netflix-sorozat, hozza a stabil hetest, a főgonoszuk,
Killgrave félelmetes, a motivációk érthetőek, a meglepetések
ülnek, a csajnak alávernék. Mondom nah. Hetes.
Azt hiszem a
fentiek fényében a kerek nyolcas mindent elmond a Fenegyerekről.