A talán utolsó szó jogán.

Elolvastam vagy szózötven cikket a menekültproblémáról. Olvastam bejegyzést ,,jobbról'', olvastam írást ,,balról'', voltam nyűg liberális eszmefuttatások alatt kommentben, és téptem a klaviatúrát konzervatívnak csúfolt szemlélet ellen is. Olvastam magyarul, olvastam angolul, olvastam románul és egyszer még a Google translate segítségét is igénybe vettem, a német tudásom kicsivel rosszabb lévén, mint a kínai. Jó móka volt egy adott ponton, de kicsit belefáradtam.
Ezen írás inkább azokhoz szól, akik nem értenek velem egyet, de nyilván nem csak nekik írtam. Ez a néhány bekezdés/pont azt tükrözi, hogy miként látom MOST ezt a kérdéskört.

Tisztelet vitapartnereim!

1. A tájékozódás kérdése
Néhányatok felvetette, hogy az esetenként markánsan megfogalmazott véleményem nélkülözi a megalapozottságot. Mint már a bevezetőben is említettem igyekeztem mindenhonnan meríteni információt. Eljutottam odáig, hogy a DK honlapjáról Vágó István köztudottan ultraliberális FB-bejegyzéseit olvastam (némi Gyurcsány-propagandával fűszerezve, de nem lepődtem meg). A kérdésem az lenne, hogy TI elolvastátok a szélsőjobbos portálokat? Megpróbáltátok megérteni, hogy amit Ti zsigeri gyűlöletnek, meg rasszizmusnak és xenofóbiának tituláltok, az milyen gondolatokból merít? Csak mert a helyetekben az én számomra furcsa lett volna, hogy hirtelen minden országban embergyűlölő lett az átlagember (gondolom azt tudjátok, hogy menekültellenesek lettek a közvéleménykutatások még az olyan menekülteket pártoló országokban is, mint Franciaország, vagy Németország).

2. A kérdés egyik alapja
Szerintem ott áll vagy bukik az egész vita, hogy abban a kardinális kérdésben egyet tudunk-e érteni, hogy két gyökeresen különböző kultúra, mesterségesen és hirtelen egymás mellé telepítve, egy területen, megfér-e egymás mellett, nagy konfliktusok nélkül (potenciálisan veszélyt jelentve az őslakosok kultúrájára)?
Szerintem nem tud együttélni. (Pláne nem egy olyan országban, ahol Magyar Gárda alakul egy olyan kultúrával szemben, amelyik évtizedek óta együtt él, nevetséges az a feltételezés, hogy együtt tudnak élni, akár rövid, akár hosszútávon.)
Nektek mi a véleményetek?

3.A kérdés másik alapja
Képes-e Magyarország, vagy képes-e Európa eltartani plusz X millió embert? Integrálni, nyelveket tanítani,  élelmezni, ruházni, tetőt biztosítani nem egyszerű és nem olcsó mulatság. Egy akkora gazdaságnak, mint Németország ez nem akkora probléma, de gondoljunk csak Szlovákiára, Csehországra, Szlovéniára, Horvátországra, Bulgáriára, Lettországra, Lengyelországra.
Ha már az integrálásnál tartunk. A No-Go zónákról mi a véleményetek? Tudjátok, az az 55 svédországi terület, ahol a Saría a törvény. Szeretnétek ilyen zónát az országotokban?

4. Racionális vagy érzelmi döntés?
Ha abból a premisszából indulunk ki, hogy a racionális kérdéseket (mivel üssek be egy szeget, kalapáccsal vagy vésővel..?) racionális módon kell megoldani, az érzelmi döntéseket pedig érzelmi módon, akkor melyik megoldást tartjátok célravezetőnek? A racionálist vagy az érzelmit?
Ha másképp tesszük fel a kérdést, elég-e a menekültek iránt érzett empátia, illetve egy sírós kisfiú egy fényképen, ahhoz hogy X millió embert engedjünk be Európába/Magyarországra?

6. Szerintetek minket nem hat meg egy ilyen kép? Komolyan úgy gondoljátok, hogy mi ilyen érzelmileg selejtes emberek volnánk?

Segítek, nem vagyunk. Egyszerűen csak úgy gondoljuk, hogy két kisírt szemre nem lehet globálpolitikát alapozni, legyen az bármilyen megható.
Én sajnálom ezeket az embereket és nem hitegetem magam olyasmivel, hogy tudnám, hogy min mennek keresztül, vagy hogy mit éreznek, mert elképzelni sem tudom, Ti sem tudjátok.
Segíteni kell nekik, ez nem kérdés. Hogy hogyan segítsünk és mekkora áldozatot vállaljunk, szerintem óvatos megközelítést igényel, szerintetek all-int. Ebben nem fogunk egyetérteni, mert én tudom hogyan válaszoltam meg az első öt kérdést.
Ti tudjátok?

 

12 gyilkosság margójára.

Én megértem hogy az átlagpolgár kétibites agyában valami vagy jó vagy rossz, valaki vagy bűnös vagy áldozat, de ez az álszent mártírcirkusz, ami a franciaországi események után történik, már kezd kiborítani.
Dióhéjban a történet. Van egy párizsi hetilap, a Charlie Hebdo, amelyik egyebek mellett gúnyrajzokat publikál. Jelentek meg olyan képek, ahol Jézus félreérhetetlen szexuális viszonyba keveredik Istennel (linkelném a képet, de ilyen alpári dolgok nem valók erre a blogra), jelentek már meg hasonló képek másokról és végül de nem utolsósorban Mohamedről is. Ez utóbbit 3 iszlámista állat nehezményezte és megöltek 12 embert, köztük egy rendőrt.
Szóval megértem, hogy az átlagpolgár kétbites agyában ez egy jó-rossz szituáció és a Charlie Hebdo munkatársai az ártatlan, MÁRTÍR áldozatok, de azért nézzük már meg közelebbről.
A félreértések elkerülése végett elöljáróban elmondanám, hogy semmilyen formában nem tartom tolerálhatónak az erőszakot, mint problémák megoldására alkalmas eszközt, és a visszavágás mértékét összehasonlíthatatlanul, mértéktelenül, és nevetségesen túlzónak tartom. Feltétlenül meg szeretném jegyezni, hogy semmilyen formában nem hiszek sem Istenben, sem semmilyen más, felsőbb (értsd: természetfeletti) hatalomban.
Nade.
Ez nagyon nem a szólásszabadságról szól more. Amit a Charlie Hebdo médiamunkásai csináltak az öncélú, ízléstelen bunkóság volt és ha abban a világban élnénk, amiben szeretjük hinni hogy élünk, akkor ezt nem engedték volna.
Tudod mi a szólásszabadság gyakorlása kérlekalássan? Amikor KONSTRUKTÍVAN szólsz valami ellen, amikor véleményt nyilvánítasz valami mellett, úgy hogy az másnak nem tetszik, vagy amikor kiállsz valamiért/valakiért, mondjuk a rendszer ellen. A netadó elleni tüntetés például egyfajta szólásszabadság gyakorlása volt.  Az nem szólásszabadság amikor hülyére vehetsz mindenkit, aki nem azt gondolja amit te. Az tahóság. Annak is a java. Ha például randomra azt mondom neked, hogy, ,,az a Balatonberényben napvilágot látott, sikoltozásokba öltöztetett, szultán udvarát megjárt büdösszájú, ritkafogú, édes jó anyucikád, te Mozartszerető senkiházi'', az nem szólásszabadság. Akkor sem ha történetesen rühellem Mozartot. Ilyenformán, ha azzal kóstolgatlak, hogy te rohadt keresztény/muzulmán/krisnahívő és ezt egy újságban jelentetem meg (mert valamiért megtehetem) az sem a szólásszabadság gyakorlása, hanem nettó türhőség. Na úgy.
Ha már itt tartunk, szerintem ma a világon nincs szólásszabadság sehol. Sehol nem lehet azt írni, hogy a fekete is lehet rasszisa, hogy a cigányok n százaléka lop és még sorolhatnám. Vannak országok, ahol azt sem lehet leírni, hogy a vezetők nem vezetnek. Vannak dolgok, amiket nem szabad kimondani, leírni, elénekelni, vagy elmorzézni, mert tabutémák. Nem mintha ez egy jó dolog lenne, de ma 2015-ben, egy ilyen világban élünk. És akkor kérdezem én kérlekalássan. Ha az előbbi dolgokat nem lehet kimondani, akkor miért lehet másokat randomra sértegetni? Hogy van az hogy bizonyos emberek szólhatnak szabadon, mert x a véleményük, mások meg azért nem mert y? Egész pontosan erre a helyzetre lebontva, a kérdésem az, hogy mégis miért mondhat a Charlie Hebdo büntetlenül amit akar, ha másoknak be kell fogniuk s pofájukat?
Ezek után úgy beállítani a Charlie Hebdo szerkesztőit, mint olyanokat akik ez ellen a világ ellen harcoltak, a szólásszabadságért haltak meg és ilyenek, egyszerűen nevetséges. Vallási provokáción, gúnyrajzoláson kívül nem tettek semmit. Nem szólásszabadságharcosok voltak és nem is mártírok. Olyan emberek akik azokat rugdosták, akiket nem kellett volna, és ezért nevetségesen, és aránytalanul nagy büntetést kaptak. Tényleg sajnálom őket. Még jobban a családjukat, a gyerekeket akik apák és anyák nélkül maradtak. Állítom, hogy ebben a történetben ők szívták a legnagyobbat.
(Persze joggal felmerül a kérdés, hogy miért most borult ki a bili az iszlamistáknál, mikor már majd' egy évtizede jelennek meg ezek a firkák? Nemtom, tudtok valakit akinek érdeke egy iszlámellenes közhangulat?
De persze ehh, hagyjuk a konteókat.)
Mielőtt valamelyik félanalfabéta aki idetévedt elkezdene bélyegeket rámsütögetni, elmondom még egyszer. Nem kellett volna meghalniuk. Nem ezt érdemelték. Az állatokat akik ezt tették nem menti semmi. Égjenek a gyehennán Mozartot hallgatva, vagy kapjanak száz év Bastille-t. Esetleg mindkettő, mert megérdemlik. Viszont ne csináljunk mártírt azokból, akik NEM ÉRDEMLIK MEG, mert ezzel pont azokat a mártírokat sértjük és bagatelizáljuk, akik viszont igen.

Uff.