Volt egyszer, hol nem volt - mese Sanyiról és a csalfa tündérről

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy legény, Sanyi. Ő volt apja legidősebb fia, mivelhogy nem volt neki több. Ez a Sanyi elment egyszer a trubadúr-versenyre, ahol a legkiválóbb lantosok, furulyások, gitárosok mérték össze tudásukat a közönség kegyeiért. Hősünk bemenekült egy ponyva alá a nap égető sugarai elől, mikor (ilyen biza csak a mesékben létezik) egy tündért látott meg. Ez a tündér azért szállt le a Földre, hogy az emberek szomját, fáradtságát csillapítsa, Sanyi összeszedte minden bátorságát és megszólította, megkérdezte a nevét, kiderült, hogy a mosolyt hozó tünemény az ''Ének-E-Napon'' névre hallgat. Beszélgettek mindenről, a világ folyásáról, szokásokról és a tündér által főzött ambrózia elkészítési módjáról is. Az idő elszaladt, a tündérnek mennie kellett, de előtte megígérte Sanyinak, elárulja az ambrózia titkát, ha meglátogatja Tündérhonban, az Óperenciás tengeren túl.
Nosza hősünk felkerekedett, batyujába hamuba sült pogácsát tett, aztán útilaput kötött talpára, meg sem állt Tündérhonig, ahol a Ének-E-Napon beváltotta szavát, elárulta az ambróziafőzés titkát, de valami megváltozott köztük és ezt Sanyi is érezte. A tündér szája szegletében csalfa mosoly villant, szemei huncutul nevettek, hősünk igen megörült a lehetőségnek, úgy érezte a tündérrel remek párost alkotnának. Kifundálta, eltervezte a következő napokat, lemondta a közeli városban tervezett sátoros ünnepet és maradt Tündérhonban. Nem is bánta meg hiszen másnap ''Átmenet''-hez címzett fogadóban találkoztak, kezdték megismerni egymást jól érezték magukat, bár alapvető különbségek voltak kettőjük nézeteiben, mégis kiegészítették egymást, valahogy összeillettek. A tündér mesélt az angyalok táncáról és hogy a felhők felett mulatságot hoz a holnap...
A mulatság vénasszonyok táncával kezdődött, Sanyi idő előtt ért oda, Ének-E-Napon azonban nem jött el. Másnap Sanyi felkereste, de nem kapott igazi választ, a tündér mindössze ''szárnyaszegettségre'' panaszkodott, majd bemutatta egy vendégnek aki épp az ambrózia-konyhában téblábolt: ''Sanyi ő Huba, Huba ő pedig Sanyi''. Hősünk kezet fogott a vendéggel, majd kilépett az utcára, hogy napsugárral üzenjen a barátainak, közben be-benézett a helységbe, egyszercsak elakadt a lélegzete, az ég egy kicsit elsápadt, a virágok lekonyultak és Sándor soha többé nem hitt a tündérekben...