Csipike és Tipetupa

A következő bejegyzésem formailag (értsd: plágiumilag :D) Hangának szól, aranyos elsőéves orvosis hölgynek (még nincs szesszió a háta mögött he-he-he) aki meggyőzött, hogy lopkodjak, mer! a csipike az jóóóóóó... Tehát loptam, kreativizáltam az eredmény előttetek, ''mese'' Csipikéről...

Vala egyszer hol nem vala, élt egyszer egy törpe a Négyszögletű Kerekerdő mélyén, Csipike. Csipike egy érdekes liliputi kiscsávó volt, merthát viszonylag kevés szkizofréniára hajlamos hobbitot ismerünk ugyebár és hát mitagadás Csipikénk tudathasadásos vót a javából. Csipike alteregója egy bizonyos Rettenetes Rézúr , aki egy magabiztos, akaratos, lányokszemefénye, majnemművelt, elégintelligens faszi volt, legalábbis annak tűnt.
Csipike biz' elég nagy kurvapecér hirében állt, habár szép számmal voltak áldozatai közt, kedves, rendes aranyos erdei lányok is, dehát hősünk minden esetben valamilyen ürüggyel megszabadult párjaitól, igazi hedonista életszemléletet követve és ezzel nemkevés ellenszenvet váltva ki kortársaiból, akik akár azért, mert irigyek valának (a kidobott tündérek szóba se elegyedének egyikükkel sem), akár azért mert antipatikus volt nekik az életvitel, biz' ellenszenvesnek találták megrögzött szabadságorientált, pitypangkalapos hősünket.
Bár a Négyszögletű Kerekerdő mélyén nem ismerték az első mörfitörvényt, miszerint ami el tud romlami, az el is romlik, ez bekövekezett, a keményimidzsű aprókánk élete felfordult, belépett a szinre Valaki akit nem lehetett nem észrevenni, mert amerre járt kisütött a Nap, kinyiltak a virágok és mindenki vidám volt, ő volt Tipetupa, az erdő tündérje, a csillagszemű, fürgeszárnyú dzsinn, aki hintázott a Holdon, parolázott az Esthajnalcsillaggal és kikacagta még az öreg Vihart is és emiatt (is) mindenki szerette, Madártól aki unos-untalan trillázott az Óriásnagy Bükkfán, egészen Vadmalacig az ebadtáig aki egyfolytában morcogott... Liliputi barátunk annak rendje és módja szerint megkedvelte (urambocsá tán egy kicsit még bele is habarodott), majd próbált a közelébe férkőzni, persze nem ment, egy átlagos erdei lányt talán megfog könnyen, dehát egy tündér mégiscsak más...
Telt-múlt az idő, túl voltak nehány mosolyszüneten is, mignem hősünk (tőle igazán szokatlanul) vette a fáradságot és komolyan kezdte venni a ''rutinproblémát''(ahogy Rettenetes Rézúr nevezte), ami nagy meglepetést okozott. A tündér biz' pontosan olyan volt, amilyent hősünk szeretett volna, minden tulajdonsága illett , egészen kivételes, egyedi és tökéletes találkozás volt ez, sőt pillanatokra úgy tűnt, hogy egymáséi is lesznek, mivelhogy nem mondhatnók, hogy a tündérnek közömbös lett volna a bátor és jókedvű törpe aki mindig hóvirágot ajándékozott a csalfa mosolyú szárnyas jókedvnek, de ekkor valami egészen megmagyarázhatatlan dolog történt. Csipike végiggondolta az előtte levő lehetőségeket:
- 110 éves vagyok, ez igazán kevés, mivel mi törpék majd 350 évet élünk átlagban, biztos helyes döntés, hogy elvegyem Tipetupát? Hisz előttem az élet, bőven ráérek az igazit keresni miután igazán szórakoztam, miért akarnám lekötni magam? Hosszas morfondirozás következett. A mérleg egyik nyelvében a legszebb, legkedvesebb, legokosabb hölgy aki létezett, a másikban a szabadság ami néha magányos, de megvéd a csalódásoktól...
Csipike döntött, szabad maradt. Tipetupa nem értette mi történt, a kivételes találkozásból mindössze egy ködös emlék maradt és sok-sok év múlva Tipetupát csak egy megsárgult hóvirág emlékeztette valamire, ami ''lehetett volna''...