mérleg (csak úgy eszembe jutott)

Nem csillagjegyekről lesz itt szó (ha az lenne probably oroszlánokról írnék), hanem arról a bizonyos belső mérlegről, ami hajlamos felborulni időről időre.

Hihetetlenül ki borulni azon, ha valakiben valamit rosszul látok. Olyan mint egy kicseszett homályos ablak amin nem látsz át ha megfeszülsz sem és a sors fura, ferde, férges fintora hogy Ő sem lát át a másik oldalról.
És akkor kezdődik a buli, mert mindaketten néztek át a kicseszett ablakon és kémlelitek a másikat, de pont annyit láttok mint késő őszi reggelen a tejfehér ködön keresztül. Egyiketek sem meri megkocogtatni a kicseszett ablak helyenként jégvirágos, hideg üvegjét csak közelebb dugjátok az orrotokat aztán meg gyorsan vissza a sál//sapka//mindegymi alá a melegbe. Ha már kellőképp megmelegedett az orrotok, akkor megint ablakhoz közel és ez megveszekedett, mérgesítő móka megy mikulásig.

Persze néha az is előfordul h a karakánabbik fél megunja a játszadozást és átdob egy kicseszett téglát a kicseszett ablakon. Aztán a rommátört szilánkok közt térdelve sírva-ríva ragasztaná össze valami kétszáz éves kicseszett csirizzel, csak tudnád valahogy visszatenni, mert a látvány amit a korhadó ablakkeret-deszkák közt lát borzalmas és mindent megtennél hogy ne azt kelljen nézze ami ott van. Mert ami ott van az a kőkemény valóság. De nem hercegnő, hanem boszorkány, nem farkas, hanem egy kiéhezett kuvasz, nem lovag hanem donkióte, nem mese, hanem rémtörténet és végül nem vicc, hanem a saját torz paródiád.

A söprögetés után a kicseszett ablak utolsó kicseszett szilánkját forgatja, tűnődve a hidegtől elgémberedett ujjai közt és keser-édes vigyorral, remegő orral gondolkodik azon, hogy mi mindent kezdhetne ezzel az egy kicseszett üvegdarabbal, hogyan radírozhatná, vághatná, téphetné ki a fejéből a sokszor átkozott gondolatot.. Képtelen haragudni a képre.. Képtelen útálni azt.. vagy ŐT?

ui: Végülis mindenkiben Magadat látod?