Az előző bejegyzésben volt egy kis ízelítő nőkből, nem idealizáltam ezt megtették helyettem a klasszikusok. Mindenki el tudja dönteni, hogy a körülötte levő nők NŐK-e, vagy csak pár kislány akik próbálgatják az elcsórt neccharisnyákat. Ha véletlenül valaki arra a következtetésre jut, hogy körülötte, csak igazi vérbeli nők vannak, nyugodtan hagyja abba az olvasást. A többieknek imhol a folytatás:
Hozzáállás tekintetében polarizálódik a hölgytársaldalom. A pontosítás kedvéért még annyit, ha figyelembe vesszük, hogy Európa keleti felén még nem a szinglik uralkodnak és az idősebb generáció általában párkapcsolatban él, akkor a fiatal 19-23 év közötti (párkapcsolatok terén éppen formálódó személyiségű) korosztályra értendő a hölgytársadalom. Ha egy sarkított példa homályos üvegjén keresztül nézzük a történetet, akkor könnyebb megérteni. Adott egy fiatal hölgy, egy fiatalúr, 3 randevú és sok beszélgetés, kölcsönesen rendkívül pozitívan kialakított kép. Ez eddig egészen standard, a folytatás azonban egészen meglepő, mert az esetek hetven százalékában a következő két lefutása van a történetnek (ismétlem rendkívül pozitív kép mindkettőjükben).
A.) Az este valakinek az ágyában végződik.
B.) 2700 további randi következik (ahol a csók tabu).
Zárjuk ki azokat az eseteket, amelyek szélsőséges elveken alapulnak és próbáljuk kitalálni, hogy mi is zajlik a hölgy fejében (tekintve, hogy mindig a nő választ[ami ellen lehet kapálózni de nem érdemes], így érthetjük meg legjobban). Én ebben a kérdésben arra jutottam, hogy bizonytalanság (várom a kommenteket, ahogy mindig), mindkét lehetőség a nőt védi a maga sajátos módján. Az elsőben arra alapszik ez a megoldás, hogy megtartja a ''párját'', mert megad neki mindent amit ''kell'', a másodikban pedig, hogy nem kerül közel
senkihez, aki nem érdemli meg.
Az első példánál az a baj, hogy elveszti a nőiességét a fiatalúr szemében, mert a könnyű nem vonzó, csak amíg meg nem szerzed és ez a világon mindennel így van, nem csak a hölgyekkel, játékmacival, fogkefével.
A másodiknál is elvesztődik az érdeklődés, nem azért mert a fiúnak tisztességtelen szándékai vannak, vagy mert érzelmileg gyenge, hanem mert senki nem bír ki 2700 randit pozitív megerősítés nélkül, még a legszerelmesebb Rómeó is észreveszi, hogy valami nem kóser Szváziföldön és odébbáll. A sors fura fintora, hogy a pasasoknak fogalma sincs, h mi nem jó, csak azt tudják, hogy valami nem az és lelépnek. Azt pedig, hogy az egész bizonytalankodás nagyrészt az Ő meg tsai hibája, senki nem fogja fel.
De erről a következő postban..
2010. március 27., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
5 megjegyzés:
"A sors fura fintora, hogy a pasasoknak fogalma sincs, h mi nem jó, csak azt tudják, hogy valami nem az és lelépnek." --- Ezzel ellentetben a lany (es annak osszes elerheto baratnoje) mar a randevu estejen (es folytatolag meg napokon, heteken keresztul) ertelmet probal adni a pasi osszes szavanak, rezdulesenek, az osszes megtortent, es akar meg megtortenesre varo esemenynek. Mikor harom-negy csaj osszegyul, es elkezdi elemezni a szituaciot, ne tudd meg, hanyfele magyarazata es esetenkent "belemagyarazasa" szuletik a tortenteknek... Lenyugozoen szorakoztato...
Nem nem...nem csak a holgyek kepesek harman-negyen osszegyulni es "elemezni" azt a bizonyos szituaciot az altalad megfogalmazott szorakoztato modon Kedves Egynekjo...a ferfiak is pont ezt teszik, csak a kulonbseg, h a nok valamivel ertelmesebben teszik ezt(mert ugy-e azert meg kell hagyni igy van) es nem koritik olyan mesekkel amiket meg negybe kellene osztani, h valahol igazak is legyenek:)
Hát engedd meg, hogy a magam és a flrfitársaim nevében is tiltakozzak kedves NX. Egyáltalán nem értek egyet, mi is pont úgy elemzünk és semmivel sem értelmetlenebbül mint Ti.
Egy annyi megjegyzesem lenne, hogy itt el vannak kulonitve a ferfiak es a holgyek, mert csak a ferfiak tudjak igazan, hogyan gondolkodnak a ferfiak a holgyek ugyszinten. Igy dehat a legjobban holgyek es ferfiak egyutt tudnak elemezni. Magukra pedig, mivel szexista segfej vagyok, szerintem jobban tudnak a ferfiak "elemezni". Mar amelyik.
a genetikusok egy uj gent fedeztek fel. nalatok minden ketseget kizaroan megvan. :p
Megjegyzés küldése